Mi történt a PIFÖ háza táján?
Szeptember első hétvégéjén tartottuk nyárzáró programunkat, a Summer Closing Garden Partyt a Kaptár udvarán. Több mint száz fiatallal búcsúztattuk a 2022-es nyarat, a nagyszerű hangulatról pedig Hámori Tamás, alias DJ Brane gondoskodott. Szeptember végén megérkezett Görögországból első önkéntesünk Vivian, majd októberben illetve novemberben Diogo Portugáliából, Anastasia pedig Oroszországból csatlakozott hozzánk. Többen is találkozhattatok már velük, […]
Az elmúlt időszak sem telt tétlenül nálunk
Március közepén 35 fővel másztuk meg éjszaka, telihold fényében a Zengőt. Ezt követően a március a szokásos KAPTÁR klubesteken kívül az áprilisi és májusi programjainkra való felkészüléssel telt. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően lehetőségünk nyílt egy online ifjúsági folyóirat létrehozására, így szeretnénk lehetőséget biztosítani fiatal társainknak, hogy számukra érdekes témákról írhassanak, olvashassanak. A projektnek része több […]
Ezek a mai fiatalok….
Már Arisztotelész óta halljuk, hogy milyenek is ezek a mai fiatalok… Amikor a Hírzengő stábjával ötleteltünk, hogy ki milyen témában írjon cikket kértek meg a fiatalok, hogy írjam le a véleményemet róluk, mint fiatalokkal foglalkozó szakember milyennek is látom őket. 2006-ban kerültem az ifjúsági önkormányzatba, amelyben négy évig voltam képviselő, két évig ifjúsági polgármester, 2012 […]
Tréning télen, Spanyolországban
Január 2-8. között került megrendezésre a spanyol ACD Lahoya szervezet által a Youth coaching for Entrepreneurship című tréning a spanyolországi Alicante városában. A tréningen a házigazda spanyolok mellett moldáv, román, török, portugál, cseh és magyar csapat vett részt. Karácsony előtt jött a lehetőség, hogy egyesületünk három fővel képviselheti magát a Youth Coaching for Entrepreneurshipen, Spanyolországban. […]
A lehetőségek játéka
Ez a játék nem a szép grafikája miatt ismert (a világ pixelek és kockákból áll), hanem a kreativitás miatt amit a játékosok hoznak magukkal. A neve minecraft és én személy szerint bármely korosztálynak tudom ajánlani. Lehetsz benne kreatív vagy egy igazi túlélő, ezen kívül ha meguntad már az egyedüllétet akkor a lehetőség itt meg van, […]
Minden rendben?
Nagyon sok olyan mentális zavar veszélye leselkedik ránk, amelynek a felismerése nem mindig olyan egyszerű, mint ahogyan azt hinnénk. Összeszedtem azokat a gyakran előforduló, és sokszor alattomosan „támadó” betegségeket, amelyen sokak életét, mindennapjait nehezíti meg. depresszió A depresszió jelensége feltehetően az emberi civilizáció megjelenésével egyidős. A Hippokratész által melankóliának elnevezett lelki állapotot az orvostudomány 19. […]
Kedves Olvasó!
Köszöntelek a Hírzengő oldalán! Pécsváradon már a 2000-es években előtérbe került a fiatalok tudatos média használatra való nevelése és annak gyakorlása. A Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzat létrehozta a PIFÖ Koktél című újságot, valamint a nyári táboroknak is a videókészítés, újságírás, fotózás volt a fő témája. Miután kiment az a generáció a PIFÖ-ből amely ezt a hátán […]
Téli boldogságcseppek
“Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.” – Petőfi Sándor (Téli Világ) A tél, amikor a levegő lehűl és a természet fehérbe burkolózik. Bebújunk egy óriási dunyha melegébe, elrejtőzünk a cudar, zord havazás elől egy csésze forró teával, és az ablakon meredten bámuljuk a leeső hópihéket. Ezen időszakot mindenki máshogy tölti, akár mondhatnám azt hogy […]
Hangok nyomában (könyvajánló)
,,-Neked muszáj állandóan velem ordibálnod?!” – ezt kérdezi a regény legelején Eszti, és ez a mondat tökéletesen jellemzi a Mátéval való kapcsolatát. Ők ketten nagyon régóta jó barátok, semmi nem állhat az útjukba. Ketten kezdenek el nyomozni, s ehhez sikerül segítőket szerezniük. De vajon sikeresek lesznek a céljuk elérésében? Kiderítik-e a titokzatos hangok forrását? – Milyen […]
Kincsek a természetben
Gondolkoztál már-e azon hogy egy kellemes nyári napon mit csinálnál a barátaiddal szívesen, ami igazán megmozgatja a tested s lelked? Akár társaságban akár egyedül, de garantáltan jó élményben lesz részed, ha a természetben töltesz el egy kis időt. Mely helyszín lenne a megfelelőbb egy kis kiruccanásra, mint a Kelet-Mecsek valamely varázslatos látnivalója? A Mecsek élénk […]