December 3-án egy 24órás hackathonon vettünk részt PIFÖS csapatunkkal
(Jéhn Máté, Sárosi Ármin, Császár Csaba, Zsifkó István) Budapesten a Margit szigeten.
Ezen a hackatonon egy olyan fenntartható, az ifjúsággal kapcsolatos, egy valós problémára való megoldással/ötlettel kellett előállnunk amire a nap végén a vállalati mentoroktól nagyon jó visszajelzéseket kaptunk és tovább jutottunk a projektben ami egészen júniusig nyújt majd mentorálást az ötletünk megvalósításában.
Ezen mentorok peldaul az Erste banktól, a Legotól,
a Budapesti Iparkamarától voltak ott es segítettek egész nap az ötletünk kidolgozásában, amit a nap végén egy 5perces prezentációban kellett bemutatnunk a mentoroknak.
Az ötletünk az volt, hogy hozzunk létre egy olyan közösségi teret elsősorban Pécsváradon és környékén a helyi fiataloknak, a már meglévő Ifjúsági klubban, valamint szakemberek bevonásával, ahol a fiatalok ki tudják próbálni magukat, segítő kortársaikkal-mentorokkal megvalósíthatják az ötleteiket, interaktív előadásokkal, workshopokkal, ahol ismereteket szerezhetnek a nagybetűs életről, mindezt egy nagyon támogató közegben, a PIFÖben, ahol persze a közös bulik sem maradhatnak el.
A Youth Impact következő állomása január 28-án kerül megrendezésre, ahol az ötletünket már üzleti hangvételben is érinteni fogjuk a vállalati mentorokkal.
Célunk a helyben szerzett tudás továbbadása a fiataloknak, szolgáltatásként.
Bízom benne, hogy nagyon jó marketinggel fogjuk a következőkben előadni és megvalósítani ezt az ötletet, hiszen egy valós problémára keressük a megoldást a csapatunkkal.
Zsifkó István