Április 30. és május 7. között lehetőségünk volt részt venni a Youth Exchange-Eco lobbyists ifjúsági csere programján Horvátországban, Durdevac városában. A házigazda horvátokon kívül, olasz, bulgár, észak-macedón és magyar csapatok vettek részt.
Országunk egy öt fős csapat képviseletében jelent meg a projekten, aminek a fő témája a környezettudatosság volt. A héten minden nap más ország környezetvédelmi intézkedéseivel ismerkedhettünk meg. Ezeken a projekteken gyakran voltunk kisebb csapatokra felosztva annak érdekében, hogy megismerjük egymást, illetve a különböző országok nézőpontját.
A héten ellátogattunk múzeumokba, az ott található sivatagba, illetve egy állatsimogatóba is. Ezeken a szórakoztató programokon kívül a csapatépítésre is fordítottunk időt. A munka mellett természetesen volt szabadidőnk is, amit legtöbbször közös kártyázásra, vagy röplabdára fordítottunk.
Az interkulturális estéken megismerhettünk különböző kultúrákat, illetve azok nagyon finom, jellegzetes ételeit és italait.
Az utolsó esténken mindenki neve felírták egy- egy papírra, és azokat kitették egy asztalra, ez által bárki írhatott egy kedves üzenetet a másiknak, hazaérve nagyon jó volt olvasgatni azt a pár kedves szót.
Bacskay Fruzsina